2018 júniusában kezdtem meg a munkámat a Soproni BMX csapatnál, ahol kezdetben szinte minden versenyző teljesen kezdő volt – még a rajtgépben való megállás is kihívást jelentett számukra. A klub helyzete nem volt könnyű, de a jó állapotú pálya biztos alapot adott a fejlődéshez. A heti edzések és nyári táborok rendszeressé váltak, és az évek múlásával folyamatosan jöttek az eredmények.
2019-ben már 1, 2020-ban 3, 2021-ben 5, 2022-ben pedig 6 magyar bajnokot ünnepelhettünk az időmérő futamokon, valamint 4 bajnokot a mezőnyversenyeken. Farkas Bendegúz 2022-ben Európa Kupa-győzelmet szerzett, és 7. lett az Európa-bajnokságon, míg 2023-ban Benke Bianka és Farkas Bendegúz is döntős helyezéseket értek el. 2024-ben 4 magyar bajnok mellett nemzetközi szinten is tovább erősödtünk: Táp Gergő 6., Farkas Bendegúz pedig 9. lett az Európa Kupán.
A csapat és a pálya egyaránt látványosan fejlődött, a Soproni BMX Klub mára az ország egyik legeredményesebb utánpótlásműhelyévé vált.