Kapcsolat

Geri Coach

UCI Level 3 coach

Telefon: +36307324545
E-mail: info@geribmxcoach.hu



Gencsapáti KSE BMX csapat

2016-ban kezdtem el gyerekeket toborozni és edzéseket tartani a gencsapáti BMX pályán, amely akkor még csak egy elhanyagolt, régi terep volt – távol attól, hogy valódi BMX pályának lehessen nevezni. Az egyetemi tanulmányaim mellett saját erőből fejlesztettem a csapatot és a pályát, amely az évek során szó szerint főnixként éledt újjá. Heti rendszerességgel tartottam edzéseket és nyári táborokat szerveztem, miközben folyamatosan építettük a közösséget és a szakmai hátteret.

A kemény munka meghozta gyümölcsét:
2019-ben és 2020-ban 1–1 magyar bajnok, 2021-ben 2, 2022-ben pedig 11 magyar bajnok került ki a csapatból. Ugyanebben az évben az Alpok Adria Kupasorozat csapatbajnoki címét is elhódítottuk, miközben Gombos Bors 7. lett az Európa-bajnokságon, majd 2023-ban 4. helyet szerzett az Európa Kupán. 2023-ban és 2024-ben is többen döntős helyezéseket értek el: Balogh Péter, Kocsis Bendegúz, Kocsis Kata és Kleé Balázs is a legjobb tíz között zárták a kontinensviadalokat.

A Gencsapáti BMX Klub és a pálya azóta is folyamatosan fejlődik – egyre több taggal, eredménnyel és lendülettel.

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Geri Coach - Magyar